|
A XVIII. század elején és annak egész folyamán a Dragasani negyed és Rácfertály volt a város központja. A gátak megépítését követõen a mai Avram Iancu tér felé terjeszkedett. A XIX. század második felében, különösen a vasút kiépülése után kialakult a fõút és a többi jelentõs utca, ahol 1867-1914 között felépültek a korszerû intézmények: Városháza, Csanádi palota, Kultúrpalota, Törvényszék, Színház. |
|
Arad hagyományos kézmûves központ volt. A XVIII-XIX. században itt 32 céh mûködött. Ezektõl számos okirat és jelvény maradt: zászlók, céhládák, pecsétek, amelyek ezeknek a szakmai szervezeteknek gazdag tevékenységét bizonyítják. A legrégebbi céh a szûcsöké 1702-bõl. A céhek képezték az aradi ipar fejlõdésének alapját. Az ipari és luxustermékek hírneve a várost az 1848-as forradalom elõtti Habsburg Birodalom egyik legjelentõsebb központjává emelte. |
|
A XIX. század utolsó évtizedeiben a kisipar mellett megjelent a nagyipar is. Megemlítehetjük a Neuman-testvérek gõzmalmát, szesz- és élesztõ, valamint textilgyárát, a Hendl gépgyárat, az Európa-hírûvé vált Lengyel bútorgyárat, a Weitzer János által létesített vagongyárat. A XX. század elején Arad elsõ rangú ipari és kereskedelmi központ volt 25 gyárral és 7 pénzintézettel. Egy másik jelentõs történelmi esemény 1918-ban kötõdik Arad nevéhez. Akkor õsszel, a Habsburg Birodalom felbomlásakor Aradra költözött a Román Központi Nemzeti Tanács. Ennek vezetõi közé számos aradi politikus, Stefan Cicio Pop, Vasile Goldis, Ioan Suciu, Ioan Flueras tartozott. |
|
A Jászi Oszkár vezette magyar kormányküldöttség Aradra jött tárgyalni a románság képviselõivel. A november 13-15 között lezajlott három napos megbeszélések alatt a magyar küldöttség engedményeket is hajlandó volt tenni. Iuliu Maniu viszont kifejezte a románság szilárd elhatározását, hogy Erdélyt elszakítsa Magyarországtól és egyesítse Romániával. A Román Központi Nemzeti Tanács elõkészítette a gyulafehérvári népgyûlést, amely 1918. december elsején kimondta Erdély egyesülését Romániával.
|
<< Elözo |
|
Következo
>> |