A RÉGI SZINHÁZ

Az Aradra látogatóknak az egyik legérdekesebb építménye a városközpontban a több mint 180 éve álló régi színház. Az 1817-ben született építmény az ország első álló állandó színháza. Az aradi levéltárban létezik az épület birtokosának, Hirschl Jakabnak a beadványa, amely igazolja, hogy a neoklasszicista stílusú épület 1817 májusában már állt.

Avatásának időpontja még ismeretlen. Biztos viszont, hogy 1817 novemberében már itt játszott a Cristoph Kunz vezette német társulat. A színház egyik jelentős eseménye az 1818. február 27-én az aradi Preparandia növendékei által itt játszott román nyelvű színdarab, egyike az ország első román nyelvű színházi előadásainak. Ezek az előadások a  következő években folytatódtak. Az állandó színházépület léte ide vonzott néhány jelentős társulatot és színészt, mint Déryné 1818-ban, Treumann 1845-ben, de 1847-ben itt koncertezett ifj. Johann Strauss is.


A régi színház történetében a legsikeresebbek az 1848 utáni évek. Ebben az időszakban 1868, 1870 és 1871-ben az aradi színpadon fellépett a sikeres erdélyi turnét lebonyolító Mihai Pascaly és Matei Millo társulata. Az egyik társulatnak a súgója volt a nagy költőnk, Mihai Eminescu. 1873-ban a Hirschl-féle színház bezárta kapuit, mivel 1974-ben megnyílt a jelenlegi színház.

1907. november 30-án a régi színház épületében avatják fel Arad első állandó, Uránia névre keresztelt moziját. Az ország egyik legrégebbi filmszínházában 1913. április 16-án mutatták be A függetlenségi háború c. román filmet. A filmet négy egymást követő napon, napi négy előadáson játszották az érdeklődőknek. A terem 1917-ben nyerte el mai alakját.

A hangosfilm megjelenésével az Uránia egy időre bezárt, nem felelt meg az új vetítési és tűzvédelmi követelményeknek. 1933. december elsején nyitotta meg ismét kapuit a híres Pat és Patachon filmmel. Az 1980-as években az épület állapota miatt végleg megszűnt mint filmszínház.

Jelenleg az épület a helyi hatóságok gondozásában van, javaslat született restaurálására, s arra, hogy visszakapja eredeti rendeltetését.

Galeria Foto
 

Gallery: Nou/New
Description:
frontispiciu Administratia Financiara
 
Meteo
 
Click for Arad, Romania Forecast
 


Primaria Arad: cod 310130, Arad, Blvd. Revolutiei, nr. 75 Tel: +40 257 281850, Fax +40 257 284744
© 2009, ALIAS Com & Primăria Arad, All Rights Reserved